image.aspx?id=f5639320-7fb9-4e31-8007-b831fb9eeb8a

Gyárfás Tamás tényleg lemondott, de még marad

Miután Gyárfás Tamás írásban is beadta lemondását, maratoni sajtótájékoztatót tartott a Magyar Úszó Szövetség délelőtti elnökségi ülésen elhangzottakról.

A Magyar Úszó Szövetség szerdán délután 14 órára hirdette meg azt a sajtótájékoztatót, amelyen beszámolnak az azt megelőző elnökségi ülésen elhangzottakról. Az ülésen Gyárfás Tamás, ahogyan megígérte, írásban is beadta lemondását. Az elnök a január 8-ra kitűzött rendkívüli MÚSZ-közgyűlésig marad hivatalában.

A MÚSZ már a sajtótájékoztató kezdete előtt fél órával kiadott egy közleményt, amely szerint a szövetségi ügyvitel zavartalansága érdekében kérték fel Gyárfást, hogy a közgyűlésig maradjon. Erről egyhangú szavazással döntött az elnökség.

Facebookos közvetítésünket itt nézheti vissza:

A sajtótájékoztató elején újra felolvasták a már korábban kiadott közleményt, majd Gyárfás néhány szóban kommentálta a mai nap történéseit. Azt ígérte, hogy minden kérdésre válaszol, ha a közlemény után maradt még ilyen.

A mai nap folyamán Seszták Miklós miniszterrel is találkozik Gyárfás; a MÚSZ lemondott elnöke korábban segítséget kért Sesztáktól, hogy védje meg a Nemzeti Sporttól. Gyárfás szerint Szőllösi György, a lap főszerkesztője azért folytat kampányt ellene, mert még a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökeként 5 millió forint támogatást kért tőle egy Sportcsillagok Gálája nevű eseményhez, Gyárfás meg nem adott neki.


© Fazekas István

Arra a kérdésre, hogy jelölteti-e magát, azt mondta: ez nem az ő döntése, hanem a jelölőbizottságé. A bizottság tagjai: Ugrin Tamás, Fábry György és Pozsgati Tamás ügyvédek.

Egy újságíró arra volt kíváncsi, hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami a lemondásához vezetett. Gyárfás bevallása szerint neki az fájt legjobban, hogy a végén már mindent rajta kértek számon. Olyasmit is, amiben nem is ő volt a felelős. Ilyen ügy volt a kabalafigurák esete is: legutóbb Water Willy és Water Lilly miatt tört ki botrány.


© Túry Gergely

Mint ismert, a kék színű figura neve, a willy, nemes egyszerűséggel fütyit jelent. Ráadásul beütve a water willy szókapcsolatot, a netes keresők egy rakat, az előbbi jelentésre utaló pajzán terméket dobnak ki, például egy pénisz alakú káddugót.

„Én a pulit megszerettem” – mondta Gyárfás az emlékezetes, de rövid életű Bol-dogról. Cáfolta ugyanakkor, hogy az úszók egyenpólója miatt döntött a távozás mellett. Csurka Gergely, a MÚSZ sajtósa hozzátette, a LEN és a FINA vezetői egyáltalán nem örülnek a kialakult helyzetnek.

A hvg.hu kérdésére Gyárfás elmondta, lemondásáról ő maga döntött, nem volt szó politikai nyomásról. Állította, Orbán Viktor részéről sem érkezett olyan kérés, hogy mondjon le. A kormány majd eldönti, hogy maradhat-e a vb szervezőbizottságában, tette hozzá. Sesztákkal erről is beszélnek majd.


© Fazekas István

Felmerült a napokban, hogy Bienerth Gusztáv lesz a következő MÚSZ-elnök. Bienerthről azt mondta Gyárfás, hogy egy kitűnő embernek ismeri, „úszóviszonylatban” viszont nem akarta véleményezni a lehetséges kinevezését, mert mint mondta, az megalapozatlan lenne.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkárról azt mondta, hogy még jobb jelölt lenne, mint a Magyar Turisztikai Ügynökséget felügyelő kormánybiztos. Ők korábban már dolgoztak együtt a szövetségben. Olyat szeretne elnöknek, akinek ez szívügye, aki ezzel fekszik, ezzel kel, magyarázta Gyárfás.

Bízik benne, hogy lemondása nem befolyásolja a jövő évi vizes világbajnokság sikerét. Ha ő az akadálya a világverseny megszervezésének, akkor félre fog állni, jelentette ki. „Talán beengednek” – tette hozzá.


A két lehetséges utód: Szabó Tünde és Bienerth Gusztáv

© hvg.hu

„Senki sem hibátlan” – reagálta arra a kérdésre, hogy mit csinálna másképp, ha visszapörgethetné az időt. Arról is beszélt, hogy nem takarékossági, hanem szakmai okokból vontak meg bizonyos összegeket úszóktól. A külföldi túrák költségeit csökkentették, de kizárólag szakmai okokból.

Pénzügyileg paradicsomi állapotok vannak a szövetségben, mondta Gyárfás. Több szponzori pénz folyik be a MÚSZ-hoz, mint amennyire szükség van.

Gyárfás Tamás november 30-án jelentette be lemondását az úszószövetségi elnöki posztról, miután sorozatos támadásokat kapott Hosszú Katinkától és az úszóválogatott több tagjától. Az elmúlt két hétben a windsori rövidpályás úszóvébé miatt a hivatalos lemondást azonban csak szerdára ígérte az úszószövetséget 1993 óta vezető szövetségi elnök.

Gyárfás szerdán délelőtt 11 órától egyeztetett az elnökséggel, elvileg feltárta nekik lemondásának okát, információink szerint az elnökségi tagok is erre az eligazításra vártak, és az is eldőlt, hogy Gyárfást senki nem követte az elnökségből, egyik tag sem mondott le a mandátumáról.

Ha lelépnének, az akár a jövő évi vizes vb előkészületeibe is bezavarna, és ez utóbbi az, amit a kormány mindenképpen el akar kerülni, hisz egy blama az olimpiarendezési esélyeinket is jelentősen rontaná.

Ezért is tűnt fontosnak, hogy a kormány által megfelelőnek tartott elnök kerüljön a MÚSZ élére. A számos pozícióban már felbukkanó Bienerth Gusztávról ma reggel már Hosszú Katinka is biztatóan nyilatkozott a Gyárfást a főszerkesztőváltás után vehemensen támadó Nemzeti Sportnak.

Original Article