Alonso: Talán jövőre újra versenyezhetek

A McLaren-Honda pilótája megunta: négy esztendőn keresztül Sebastian Vettel és a Red Bull lopta el a show-t a Forma-1-ben, a legutóbbi komolyabb szabálymódosítás óta pedig a Mercedes uralja az egész versenysorozatot. Alonso úgy látja, minden bizonnyal csak 2017-től, egy újabb szabálymódosítással lehet újra esély arra más csapatok is versenyezhessenek az élre kerülésért.

„Úgy érzem, a jövő évtől talán újra versenyezhetek majd. A 2017-es szabályváltoztatások a legjobb dolog, ami a Forma-1-el történhet. Ha megkérdeznek, hogy miért volt jó régen versenyezni, azonnal rá tudom vágni, hogy azért, mert nem kellett az üzemanyag spórolással és a gumikopással foglalkoznom.”

Fernando Alonso saját csapata jelenlegi helyzetével kapcsolatban elmondta, nekik is van hova fejlődniük.

„Belátom, hogy a csapatomnak nagyobb motorerőre van szüksége. De még egy olyan motor, mint a Mercedesé sem garantálná a biztos győzelmet, mert ők minden téren tökéletesek. Az új szabályokkal viszont megtörhet a dominanciájuk. Viszont azt hozzá kell tennem: nem biztos, hogy nem lesz megint egy csapat, aki ismét magasan a mezőny fölé fog nőni. Mindenesetre az ilyen esetben tett szabályváltoztatások mindig visszahozzák annak esélyét, hogy újra többcsapatos lesz a világbajnoki harc” – mondta a kétszeres világbajnok a Wheels24-nek.

A szezon nyitánya, az Ausztrál Nagydíj rögtön egy horrorbalesettel indult Alonso számára