Akadoznak az EU-s pénzek

Miközben az előző, 2007–2013-as európai uniós fejlesztési ciklus terheként továbbra is részben vagy egészben felfüggesztés alatt áll tíz magyar operatív program, addig a 2014–2020-as időszakban eddig a magyar büdzsé terhére kellett kifizetni a győzteseket – írta a Magyar Nemzet.

A cikk a hirdetés után folytatódik A 2014–2020-as európai uniós támogatási ciklus során eddig csak előleget fizetett az Európai Bizottság hazánknak, a fejlesztések során keletkező számlákat még nem ellentételezett Brüsszel – derült ki a Miniszterelnökség tájékoztatásából. Ez azt jelenti, hogy tényleges forráslehívás még mindig nem történt a Magyarország rendelkezésére álló több mint 34 milliárd eurónyi keretből, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelenthet. fotó: AFP A Lázár János által vezetett tárca azt közölte a lappal: a kezdeti előfinanszírozás és az éves előlegek már folyósított összegei 321 milliárd forintot tesznek ki, az időközi költségnyilatkozat utalása azonban még várat magára. Szerző: Magyar Nemzet – VGOriginal Article