Egyeztet a KLIK a megszűnő csobánkai iskola diákjainak átvételéről

Az állami fenntartó közleményében azt írta, a sajtóban megjelentekkel ellentétben nem fordulhat elő, hogy az érintett 37 tanuló bármelyike is iskola nélkül maradjon vagy kényszerből magántanulói státuszba kerüljön. Hozzáette: a diákok a szülők döntésétől függően a kijelölt vagy szabadon választott intézményben folytatják a tanulmányaikat.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Közölték továbbá: az illetékes tankerület a diákok utaztatásának a költségeit bérlettámogatás formájában téríti.

Az abcug.hu-n pénteken közölt írás szerint Csobánka egyetlen általános iskolájába szinte már csak hátrányos helyzetű roma gyerekek jártak. A diákoknak a következő tanévet már új iskolában kellene kezdeniük, de a szüleiknek fogalmuk sincs, hová mehetnének, eddig csak elutasítással találkoztak.

Szerző: MTIOriginal Article