Rihanna exe kiakasztotta a Balaton Sound szervezőit

Brown magángéppel érkezett csütörtökön a sármelléki repülőtérre, ahol – előzetes kérésének eleget téve – nyolc, teljesen egyforma Mercedes kisbusz várta. A szervezők nem értették, miért van szükség ennyi autóra, hiszen kiderült, volt olyan, amelyben csak egy ember utazott.

A sztár a fesztválig rendőri felvezetéssel szeretett volna utazni, amit meg is kapott, a mintegy 80 kilométeres utat villogó rendőrmotorok kíséretében tette meg. Bár az út problémamentesen zajlott, Brown úr egyáltalán nem volt elégedett a szállással, amelyet a fesztivál rendezői foglaltak számára. Úgy tudjuk, három szállodát jártak végig Siófokon, mire végül találtak egy olyat, amelyre a sztár is rábólintott.

Csak ugrált és táncolt

Az énekes produk­ciója a színpadon is hagyott némi kívánnivalót maga után. A közönség nem volt elájulva, és bár Brown egymaga táncolta/ugrálta végig a koncertet, az éneklést már a playbackre bízta.