Négyszáz új munkahelyet teremt egy amerikai cég Debrecenben

Az amerikai Flowserve Corporation globális szolgáltató központot hoz létre Debrecenben, amellyel 404 új munkahelyet teremt. Az IBM pedig Székesfehérváron négyszáz fővel növeli dolgozóinak számát, a Continental csoport is tovább erősíti jelenlétét – egyebek között ezek a fejlesztések is szerepelnek az idei első fél évben hozott 38 befektetői döntés között.

Soha ennyi befektetni szándékozó cég nem érdeklődött még a magyarországi lehetőségek iránt, mint idén – mondta Magyar Levente, gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára egy pénteki tájékoztatón.

A cikk a hirdetés után folytatódik Idén az első hat hónapban 38 befektetési projekt kapcsán született pozitív döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával, ami 27 százalékos növekedést jelent 2015 azonos időszakához képest – mondta Ésik Róbert, a HIPA elnöke. A sikeresen végigtárgyalt projektek eredményeként 8529 új munkahely jön létre és több mint 1,3 milliárd eurónyi külföldi tőke érkezik az országba, ami megközelíti a 2015-ös egész éves 1,4 milliárd eurós volument. A befektetések 1-4 éves időtávban – átlagosan két éven belül – valósulnak meg, vagyis ilyen időtávon belül létesülhet az említett 8500 új munkahely – válaszolta a Világgazdaságnak Ésik.

A sikeresen végigtárgyalt 38 projektből 32, azaz több mint nyolcvan százalék újrabefektetés, vagyis Magyarországon már letelepedett vállalatok bővítése. Közéjük sorolható tehát az IBM vagy a Continental, csoporthoz tartozó ContiTech, amely cég például makói és nyíregyházi üzemének fejlesztésértől döntött. De ezek mellett vannak zöldmezős beruházók is, például a szolgáltató központok (SSC) terén. Idén az első fél évben hét ilyen befektetéssel kapcsolatos döntés született, és ezek eredményeként az említett 8500 munkahelyből csak ez a szektor 1300-at tenne ki. Ebbe a körbe sorolható például a Flowserve debreceni beruházása, amely ráadásul egy zöldmezős befektetés, vagyis azon hat beruházások egyike, amely újonnan érkezik Magyarországra.

Az ágazatok közül a hét projekttel az SSC „csak” a második helyre került, a listát ugyanis továbbra is a járműipar vezeti, 15 beruházási szándékról szóló döntéssel. A járműipar nemcsak a beruházások számában, hanem volumen és teremtett munkahely tekintetében is kiemelkedik az ágazatok közül.

A beruházások ágazati és relációs megoszlását tekintve megállapítható, hogy a dobogós helyeken a legtöbb, szám szerint nyolc az Egyesült Államokból érkezett, Németország a második héttel, a magyar vállalatok ezúttal is a harmadik helyre kerültek négy projekttel.

A beruházások földrajzi megoszlását vizsgálva szembetűnő a Budapesttől távolabb eső lokációk előretörése, hiszen a legtöbb, öt projekt Hajdú-Bihar megyét érinti, de Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megye is 4-4 pozitív döntésben érintett. A fővárostól távolodva egyre magasabb arányú állami támogatás adható a beruházásokhoz. A HIPA a központi költségvetés befektetési célelőirányzatában szereplő 10-13 milliárd forintot fordítja az egyedi kormánydöntés keretében a beruházások támogatására. D. J.

Kedvező kilátások

A befektetések szempontjából további sikereket tartogathat a 2016 második féléve is, hiszen az ügynökség jelenleg is 169 aktív, döntés előtti minősítésű projektet kezel. Amennyiben ezen projektek a tárgyalási folyamatok végét követően a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg, úgy a beruházások által összesen 33 817 új munkahely jön létre, és ezáltal mintegy 4827 millió euró kerül befektetésre – mondta Ésik.

Szerző: Világgazdaság OnlineOriginal Article