Végig mellette áll – Kleinheisler nevelőapja büszke a fia sikereire

A Nemzeti Sport a játékos nevelőapjával, Horváth Jánossal beszélgetett, aki büszke fiára, hiszen a kezdetektől támogatta, és egyengette az útját, amely eleinte nehézkesnek indult. Főleg azok után, hogy a klubcsapatában, a Videotonnál is mellőzték egy ideig.

Amikor megtanult járni, kezébe adtam egy ütött-kopott lasztit, ő meg cipelte magával, aztán rúgta, újra és újra rúgta, egyre ügyesebben, egyre nagyobb lelkesedéssel. Ma meg már ő a legjobb magyar futballista. Van benne erő, lendület, gyorsaság, robbanékonyság, rengeteg esze van ehhez a játékhoz. Fineszes, ügyes, technikás gyerek – áradozott Horváth.

Miután a norvégok elleni találkozón parádés találatot jegyzett a fiatal csobánkai származású középpályás, ország-világ felfigyelt rá, és nem maradt el a népszerűsége, hiszen később a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Werder Bremen hívta próbajátékra, majd szerződtette.

A horvátok ellen is nagyot játszott /Fotó: Fuszek Gábor

Az idei Eb-n is hatalmas szerepe volt abban, hogy a magyarok a nyolcaddöntőig meneteltek, ám a belgák ellen sajnálatos módon sérülés miatt nem léphetett pályára.

A brémai vezetők talán most fogják fel igazán, milyen jó üzletet csináltak a szerződtetésével. Mondtam neki, hogy gyerek, itt az idő, hogy Brémában is megmutasd, különleges futballista vagy, és meg is mutatja majd, elhihetik nekem. Azt mondom jövő nyáron úgyis elviszi onnan egy nagycsapat, még azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer majd a Barcelonában futballozik Iniesta helyén – tekintett előre a nevelőapa, aki szerint Lackó is lehet olyan játékos, mint Özil.

Az Eb-n is megmutatta a tehetségét, így nem véletlen, hogy számtalan csapat érdeklődik iránta /Fotó: Weber Zsolt

A focista a kontinensviadalon is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szüleivel, és az apjával külön motivációs beszélgetéseket is tartott, ami a teljesítménye alapján elmondható, hogy hatottak rá.

– Mindennap felhívott Franciaországból, mindig elmondtam neki, te vagy a legjobb, legyél bátor, vidd be a lasztit, cselezd ki őket, tüzelj közelről, távolról, neked kell megnyerned a mérkőzést. Állítom, ha nem sérül meg a belgák elleni meccs előtt, más a vége. Nélküle a középpályás sorunk teljesen szétesett – tette hozzá a Fakó becenévre hallgató szülő.