Ez lenne a biztos védelem? Gyűrűbe épített pánikgombot készítettek! – Videó

A jelenleg 41 esztendős Katja, Facebook bejegyzésében írt az őt ért szörnyű eseményekről, mely szerint 16 évvel ezelőtt pusztán azért támadt rá egy férfi, ugyanis ő nem szeretett volna vele beszélgetni. Mindezt olyan módon bosszulta meg, hogy késsel elvágta a torkát, majd többször is megszúrta őt. A hölgynek óriási szerencséje volt, ugyanis túlélte a támadást. Ez is csak annak köszönhető, hogy zokogását meghallották a szomszédokolvasható a Buzzfeed cikkjében.

Most, 16 évvel később ő a Nimb társalapítója. Azt szeretné elérni, hogy más ne kerülhessen hasonló helyzetbe, vagy legalábbis egy esetleges támadás esetén minél korábban érkezzen meg a segítség az áldozatok részére. A Nimb egy olyan gyűrűt fejlesztett ki, amelynek belső részénél egyfajta pánikgombot helyeztek el, amely azonnal riasztja a környezetében lévő, előre beállított személyeket: ismerősöket vagy éppen magát a rendőrséget.

Azon túl, hogy a gomb megnyomása szinte észrevétlenül történik, jóval gyorsabb a hagyományos segélykérő vagy biztonsági módszereknél. Telefon elővétele esetén nemcsak jóval hosszabb idő az érintettek elérése, de maga a telefon jelenléte is motiválhatja a támadót a nagy értékű zsákmány bezsebelése okán. A rendkívül hasznos eszköz ilyen értelemben biztonságérzetet adhat és akár emberi életeket is menthet.

free themes? 24x7themes is #1 for the best free wordpress themes