Vakáció: ezeket a biztosításokat kínálják a tanulóknak

Indul a vakáció, ami nemcsak a nyaralás és a táborok, de a balesetek egyik fő szezonja is a gyerekek számára. Az állam ugyan köt minden 3–18 éves magyar állampolgárságú gyerekre egy alapbiztosítást, ez azonban alig térít valamit, ha összetörné magát a gyerek. Az idén az Allianz nyerte el az állami pályázatot, így csaknem másfél millió kiskorút biztosíthatnak. A biztosítás a nyári szünetre is szól, sőt külföldön is érvényes, egy csonttörés esetén viszont – az esetek 80 százalékában ilyen sérüléssel keresik meg a céget – csupán 3 ezer forint kártérítést fizetnek. Ez jó, ha a könnyített gipsz árát fedezi, nem valószínű, hogy az orvoshoz járás költségeire, a táppénzre kényszerülő szülők kieső munkabérére is jut belőle.

A cikk a hirdetés után folytatódik Ennek ellenére még mindig viszonylag kevés szülőnek jut eszébe, hogy külön baleset-biztosítást kössön a gyerekére. A Groupama friss felmérése szerint a gyereket nevelők fele még soha nem kötött tanulóbiztosítást, rendszeresen pedig csupán a 29 százalékuk teszi ezt. Ők elsősorban idősebbek, és nagyobb gyereket is nevelnek.

A piac ettől függetlenül folyamatosan nő, több nagy biztosítónak is van már csoportos tanulóbiztosítása. A piaci konstrukciókat akár 25 éves korig meg lehet kötni, az évfordulót pedig jellemzően a tanévhez igazítják a szülők, szeptember 1-jétől augusztus 31-ig kötik meg – mondják a Groupama szakértői. Az éves díjak 600 forint körül indulnak, a legdrágább konstrukciók 10-12 ezer forintba kerülnek. A térítési limitek is ehhez igazodnak, a legolcsóbb konstrukciók alig fizetnek többet az állami alapbiztosításnál, a legdrágábbak viszont már 40-50 ezer forintot is adnak egy csonttörésre. Mindez persze az állami biztosításon felül jár, vagyis már egy alapbiztosítással is megduplázható a kártérítés mértéke.

A fedezetek köre is lényegesen tágabb, mint az ingyenes állami konstrukciónál, emellett a szülő válogathat a fedezetek közül aszerint, mit tart a leginkább rizikósnak a saját gyerekével kapcsolatban. Szinte mindegyik biztosító térít napidíjat a kórházi kezelések idejére, de van olyan biztosító – például az Uniqa, amelyik egy maradandó fog kitörésére is fizet, a Generalinál az állatharapásokra vagy egyes fertőző betegségekre jár kártérítés, a Signal pedig a magántanár óradíjába száll be, ha a gyerek kórházba kerül.

A speciális tanulóbiztosítások mellett a családi balesetbiztosítások is egyre kelendőbbek, és a lakásbiztosítások mellé is sokan kötnek kiegészítő jelleggel balesetbiztosítást. A térítési limitek ezeknél a konstrukcióknál már komolyabbak, a felnőttekre szóló szolgáltatások 100 százalékos rokkantság esetén több tízmillió forintosak lehetnek, de egy gyereknél is téríthet 8 számjegyű összeget a biztosító.

Jó üzlet a társaságoknak

A balesetbiztosítások általában is egyre kelendőbbek. Az ilyen szerződések száma 2006 és 2014 között évről évre csökkent, tavaly viszont megfordult a trend, és 17 százalékkal nőtt a szerződésszám, az év végén meghaladta a 766 ezret. A balesetbiztosítások díjbevétele is emelkedett méghozzá több mint 14 százalékkal 21,5 milliárd forintra. A biztosító társaságok egyébként egyelőre nagyon jól kereshetnek ezen a piacon, tavaly a kárkifizetések volumene alig érte el az 5,2 milliárd forintot, vagyis a kárhányad 25 százalék alatt maradt. Szerző: Herman BernadettOriginal Article