Kirobbant a PannErgy

Megugrott a PannErgy árbevétele és nyeresége is az első negyedévben. Annak köszönhetően, hogy mindkét fő geotermikus rendszere, a miskolci és a győri is ebben az időszakban már végig üzemelt. Ráadásul az átlagosnál enyhébb téli időjárás is kapóra jött a Budapesti Értéktőzsdén szereplő társaságnak, emiatt ugyanis több geotermikus hőt tudott értékesíteni. Ez utóbbi tette ki a közel 1,4 milliárdos január–március közötti forgalom több mint kilencven százalékát, a többi a közvetített és továbbszámlázott szolgáltatásból származott. Koncentrált volt a cégcsoport megrendelői köre is, miután három cég vásárlásai adták az árbevétel több mint egytizedét.

A cikk a hirdetés után folytatódik Jelentősen javult a PannErgy működési eredménye az első negyedévben, annak 344 milliós értéke csaknem háromszorosa az előző év azonos időszakának, az adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) pedig közel megduplázódott. Az alapvetően a PannErgy által március végéig aktivált geotermikus projekteknek tudható be, hogy az első negyedévben elszámolt 287 millió forintos értékcsökkenés 61 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A 158 milliós adózott nyeresége pedig 40 millióval lett magasabb az egy évvel korábbinál.

Változó költségeinek mérséklődését várja a PannErgy attól a megállapodástól, amit az egyik helyi energiapiaci partnerével hozott tető alá. Továbbá azt, hogy kevésbé függ majd a most éppen alacsony földgáz- és elektromosáram-ár ingadozásától.

Az viszont előreláthatólag csak a cégcsoport harmadik negyedévi számaira lehet hatással, hogy a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. megállapodott arról: a CSRG Energia Zrt.-t eladja egy – a gyorsjelentésben meg nem nevezett – szakmai befektetőnek, az ugyanis július–szeptember között egyenlítheti ki a vételárat.

Szerző: CS. K.Original Article