Elképesztő feltételezés! Direkt hagyták meghalni Erőss Zsoltot?

– Nem lett volna szabad elmennie azokkal az emberekkel – nyilatkozta a Borsnak az édesanya, aki szerint ha gyanakodott volna, hogy nem akarnak érte menni, biztosan nem tart velük.

Erőss édesanyja szerint hibázhattak a társai, így nem tartja véletlennek, hogy csak a külföldi hegymászók beszámolóiból derültek ki azok a furcsaságok, akik utoljára látták őt a csúcson.

A két elhunyt hegymászó, Kiss Péter és Erőss Zsolt emlékére gyújtott mécsesek / Fotó: RAS Archívum

– Abban a szédületes magasságban Zsoltot vagy húsz percig tartották szóval mobilon, a rengeteg beszéd pedig nyilván kifárasztotta abban az oxigénhiányos állapotában – mondta a Borsnak az édesanya, aki szerint sokan voltak irigyek fia sikereire.

Mint ismert, a külföldi hegymászók arról számoltak be, hogy Erőss Zsolt már igen rossz állapotban ért a csúcsra, ahonnan meglehetősen késve indult vissza. Társa Kiss Péter is odaveszett a visszafelé vezető úton, aki a külföldi beszámolók szerint életét kockára téve vissza is fordult a leszakadó társáért.