Szex után hólyaghurut! De miért?!

Miért éppen „nászutas betegség”?

Már a régiek is felismerték az intenzív szexuális élet és a hirtelen fellépő hólyaghurut közötti összefüggést. Az aktus során ugyanis a hüvelyben normálisan jelenlévő, és ott bajt nem okozó mikroorganizmusok könnyen „betessékelődnek” a rövid női húgycsőbe, onnan pedig a hólyagba. Ha kapnak egy kis időt, mert nem ürítjük ki a hólyagot az aktus után, azzal ideális körülményt teremtünk számukra a gyors szaporodáshoz és ezzel a gyulladás kialakulásához. Az így jelentkező problémát nevezték eleink „nászutas betegségnek”, hiszen akkoriban a házasságkötés után kezdődött a nők aktív szexuális élete. Szerencsére nem mindenki hajlamos rá, ám akit érint, annak bizony megkeseríti mindennapjait a szex után nem sokkal jelentkező, kellemetlen felfázás-érzés.

Mi okozhat még hasonló bajokat?

A női szeméremtájék veszélyeztetett zóna, elvégre itt található húgycső- és a végbélnyílás, valamint a hüvelybemenet is. Azt, hogy a széklet veszélyes, már kisgyerekként megtanultuk a szüleinktől, akik éppen ezért már kislány korunkban arra szoktattak bennünket, hogy vécéhasználat után mindig elölről hátrafelé töröljük meg magunkat. A módszert felnőttkorban is tanácsos követni, hogy elkerüljük a székletből származó kórokozók hüvelybe, illetve húgycsőbe jutását. Valamint nem árt szeretkezés előtt lezuhanyozni, hogy mindig tiszta altesttel adhassuk át magunkat a szerelem örömeinek. Igaz, továbbra is számolnunk kell egy másik veszélyforrással: a női hüvely saját, belső baktériumflórája szintén kockázatot jelenthet a húgyhólyagra!

Az intimzóna veszélyei

A női hüvely nemcsak öröm, hanem keserűség forrásává is válhat. Saját belső flóráját különböző mikroorganizmusok alkotják, melyek békésen megvannak egymás társaságában mindaddig, amíg az egyensúlyt valami fel nem borítja. Ez lehet egy antibiotikum-kúra, az immunrendszer legyengülése, a hormonháztartás megváltozása (például várandósság idején), valamilyen más betegség (például cukorbaj). Ilyenkor megváltozik a hüvely savas pH-ja, illetve jelentősen csökken a kórokozók szaporodásától védelmet nyújtó tejsavbaktériumok száma. Ezért nagyon fontos, hogy védjük a hüvely egészséges belső környezetét, hiszen ezzel megakadályozhatjuk a káros baktériumok túlszaporodását.

Ha mégis támad a hólyaghurut

A hólyaghurut kezdeti, hirtelen fellépő tünetei esetén – sürgető vizelési inger, illetve az égő érzéssel járó hólyagürítés – nem érdemes rögtön antibiotikumot szedni. Az antibiotikumok ugyanis nemcsak a hólyagban megtelepedett kórokozókat pusztítják el, hanem a bélrendszer, illetve a hüvely baktériumflóráját is károsítják, nem beszélve az esetleges egyéb mellékhatásokról. A kezdődő hólyaghurutot ráadásul jó eséllyel kezelhetjük a természet patikájából származó szerekkel. Segítségünkre lehet egy rég bevált gyógynövény, a medveszőlőlevél kivonata, melyet már a régiek is sikerrel alkalmaztak a húgyutak betegségeire. Gyulladáscsökkentő, antibakteriális és fertőtlenítő hatása évszázadok óta ismert. Kúraszerű alkalmazása mellett természetesen ügyeljünk rá, hogy legalább két liter folyadékot igyunk meg naponta, az alapos hólyagöblítés végett.