Új bank startolt Szigetbecsén, az MNB törvényességi felügyeleti eljárást indít

König Bank néven április végén új társaságot hozott létre egy szigetbecsei magánszemély, Benke Jánosné. A mindössze ötmillió forintos jegyzett tőkéjű bankot a cégbíróság május 4-én már be is jegyezte, mivel tevékenységi köre alapján úgy ítélte meg, elnevezése ellenére a vállalkozásnak nem kell működési engedélyt kérnie a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) – állította a Világgazdaságnak Berek Lada, a König Bank cégvezetője.

A cikk a hirdetés után folytatódik Ezzel szemben a jegybank lapunkkal azt közölte, törvényességi felügyeleti eljárást indít, mert a König Bank cégbírósági bejegyzése megtörtént, noha annak alapítását az MNB előzetesen nem engedélyezte. A jegybank jogértelmezése szerint ugyanis egy kérelmezőnek először a bank alapítási engedélyét kell megkapnia az MNB-től, csak azt követően kerülhet sor a cégbírósági eljárásra, s a cégbejegyzést követően indulhat a tevékenységi engedélyezés iránti eljárás az MNB-nél. Utóbbi szerint ráadásul a cégnév nem kelthet olyan látszatot, ami – különösen a cég tevékenységi körét és a választott cégformát illetően – megtévesztő.

Berek arra hivatkozik, a König Bank által felvett négy tevékenység egyike sem engedélyköteles, mivel nem gyűjt betétet, és nem olyan típusú hiteleket nyújt, amelyekhez a hitelintézeti törvény előírása szerint az MNB jóváhagyása szükséges. Tevékenységei közül különösen az egyéb hitelnyújtás ébreszthet gyanút, ám az a hitelintézeti törvény értelmében az úgynevezett nem monetáris intézmények (vagyis amelyek az MNB engedélye nélkül működhetnek) hitelnyújtással összefüggő közvetítését takarja. Ilyen vállalkozás például a kockázatitőke-befektető cég, az „ágazatspecifikus” bank vagy a befektetőklub. E tevékenység felöleli a fogyasztói kölcsön nyújtását, a nemzetközi kereskedelem finanszírozását, a hosszú távú ágazati finanszírozást, a bankrendszeren kívüli pénzkölcsönzést, a lakásvásárlási hitel nyújtására szakosodott, nem betétgyűjtő intézmények hitelnyújtását, valamint a zálogházi és záloghitel-közvetítői tevékenységet.

Kifőzdétől a zálogházig

A König Bankot alapító Benke Jánosné első vállalkozása egy kifőzde volt, amelyet másodmagával nyitott 2007-ben Szigetbecsén, majd ugyanott egy számítógép-üzemeltető céget is gründoltak. Ma már egyik sem működik, mindkettőt végelszámolták. Él és virul azonban a 2014 októberében Tóth Zoltánnal közösen, 30 millió forintos alaptőkével elindított cukor- és édesség-nagykereskedő, szentendrei székhelyű Központi Cukor Nonprofit Kft. Valamint a Király Arany és Gyémánt Zálogház Kft., amit Benke Jánosné a győri Horváth Imrénével tavaly szeptemberben hozott létre, 320 millió forintos jegyzett tő­kével.
Szerző: Csabai KárolyOriginal Article