Nagy büntetést kap, aki munkahelyen e-cigit szív

Uniós, illetve a nemzeti dohánytermék-irányelv alapján korlátozzák az elektromos cigaretta használatát május 20-ától – közölte a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpontjának vezetője.

A cikk a hirdetés után folytatódik Demján Tibor elmondta, jövő péntektől ugyanazok a szabályok vonatkoznak az e-cigaretta használatára, mint a hagyományos dohánytermékekre.

Ez azt jelenti, hogy e-cigarettázni sem lehet majd például munkahelyeken, játszótereken, és a szabály megszegői komoly büntetésre számíthatnak – tette hozzá.

Mint elmondta: az elmúlt 5-8 év tapasztalata szerint az e-cigaretta használatának a kockázata magas, hiszen nikotint tartalmaz és éppen a nikotinfogyasztók táborát szeretnék csökkenteni. Ezen kívül kátrányt nem, de sok toxikus anyagot tartalmaz az e-cigaretta – sorolta.

Ugyancsak aggodalomra ad okot, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a termék – mondta Demján Tibor.

Szerző: MTIOriginal Article