Így térhet vissza a magyar gazdaság lendülete?

Az első negyedévre 2,2 százalékos növekedést várunk, ami már tartalmazza a szökőnap hatást is, anélkül 1,9 százalékos növekedéssel kalkulálunk – válaszolta a Világgazdaságnak Suppan Gergely , a TakarékBank vezető közgazdásza. (A KSH pénteken teszi közzé az előzetes GDP-adatot.) Prognózisa így is kissé optimistább, mint a lapunk által megkérdezett közgazdászok mediánvéleménye alapján várható GDP-növekedés. „A növekedést az árutermelő ágazatok közül az ipar lefékeződése és az építőipar markáns, közel 20 százalékos visszaesése húzta le, ezzel szemben a szolgáltatási ágazatokban további jelentős gyorsulásra számítunk, ezek közül kiemelkedő lehetett a kiskereskedelem, vendéglátás, szálláshely szolgáltatás, műszakai tudományos és művészeti ágazatok bővülése” – emelte ki Suppan.

A cikk a hirdetés után folytatódik Szerinte az első negyedévben a növekedést szinte kizárólag a háztartások egyre erőteljesebb fogyasztása húzta. „A beruházások nagymértékben csökkenhettek az EU által finanszírozott beruházások visszaesése miatt, ezt azonban részben ellensúlyozza, hogy a behozatal szerkezete igen élénk beruházási célú importra utal” – vélekedett a szakértő. A TakarékBank közgazdásza szerint a nettó export semleges hatással lehetett a GDP-re, mivel az áruk egyenlegének romlását a szolgáltatások egyenlegének további javulása ellensúlyozhatta, amit a kiemelkedően jó szálláshely szolgáltatási adatok is tükröznek.

„A GDP első negyedéves fékeződése azonban átmeneti lehetett, a következő negyedévekben újra gyorsul a növekedés” – vetítette előre. Szerinte az ipari termelés növekedésének visszaesése átmeneti, amit két, hazánkban gyártott modell frissítése okozott. „A frissített modellek piaci bevezetése után jelentősen élénkülhet az ipari termelés, amit a foglalkoztatottak számának folyamatos bővülése és az ipari bizalmi indexek is alátámasztanak” – feltette ki.

Suppan szerint az építőipar kilátásai szintén kedvezőek, az első negyedévben kétszeresére ugrott a lakásépítési engedélyek száma, a lakásépítések pedig már az idén elkezdődnek. A szállodai és irodafejlesztések szintén fordulatot mutatnak. „Az EU pénzek fokozódó lehívása és az állami infrastrukturális beruházások tervezett növelése miatt az építőipar fokozatosan magára találhat” – mondja a TakarékBank vezető elemzője.

A bérek igen jelentős növekedése a vártnál nagyobb fogyasztásbővülést eredményezhet, az utóbbi időben számos kétszámjegyű béremelésről született megállapodás. Így összességében a bank szakemberei a 2,5 százalékos gazdasági növekedést idén elérhetőnek tartják, jövőre pedig, amikor már érezhető lesz a lakásépítések felfutása, az EU források lehívásának fokozódása, a növekedés 3,1 százalék lehet, de például egyes hazánkban jelenlevő autógyárak jelentős bővítései hatására a bővülés üteme akár ezt is meghaladhatja.

Szerző: H. J.Original Article