Megszólalt a Kiss Lászlóék ügyében nyomozó rendőr!

Martinkó József a lapnak azt mondta: a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában.

Kiss állítja, koncepciós per zajlott ellene / Fotó: MTI-Kollányi Péter

Az akkor hadnagyként dolgozó rendőr szerint semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt, kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni. Az egyik gyanúsított, Lantos László (aki az erőszak után sportújságíróként dolgozhatott) a bírósági szembesítésen azt mondta, érzése szerint megfé­lemlítették a kőművest, hogy ellene valljon. A karbantartó könnyeivel küszködve mondta, "eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom." Lantos azt felelte: nincs rászorulva a tanú sajnálatára.

A lap azért kereste meg az egykori rendőrt, mert Kiss László néhány hete azt mondta, már kikérte a per aktáit, mert szeretné bizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg az ítélet.

free themes? 24x7themes is #1 for the best free wordpress themes