Közgép-rekordot döntött a Duna Aszfalt

Három év alatt csaknem megtriplázta, 124,5 milliárd forintra növelte forgalmát a közbeszerzéseken rendre nyertes tiszakécskei mélyépítő, a DUNA ASZFALT Kft. Ezzel rávert a korábbi piacvezetőre, a kegyvesztett Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt.-re, amely még csúcsévében, 2014-ben is csak 113 milliárd forintig jutott. Igaz, a nyereségrekordot még tartja, 13 milliárd forintot könyvelt el adózás után a már a közbeszerzésekből is kiszorított Közgép, míg a tiszakécskei társaság „csak” 11,1 milliárdot.

A cikk a hirdetés után folytatódik A Duna Aszfalt tündöklése 2012-ben kezdődött, amikor sztrádaépítési referencia nélkül elvitte a Makótól a román határig terjedő autópálya-szakasz építését – éppen a Közgép orra elől. A 46,5 milliárdos megrendelés több mint duplája volt a Duna Aszfalt 2011. évi 22 milliárd forintos árbevételének. Azóta is rendszeres befutója a nagy mélyépítő tendereknek, olyanoknak, mint például a 34 milliárdos Békés megyei ivóvízminőség-javító beruházás Mészáros Lőrinc érdekeltségével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel közösen

A közvetve 600 főt foglalkoztató, Szíjj László érdekeltségében álló cég a tavalyi kiugró eredményt elsősorban az előző uniós ciklus zárásával hozta összefüggésbe, ami a pénzek rekordsebességű lehívásához, a beruházások megugrásához vezetett.

A rekordot azonban az idén „tízmilliárdos nagyságrend fogja váltani” – vetítette előre Lehel Zoltán, a cég főmérnök-szóvivője egy építőipari portálnak nyilatkozva. Zuhanó megrendelésekre készül a cég, mivel a 2014–2020-as uniós ciklusnak még nincsenek előkészített projektjei, ezekből szerződés csak idén lesz, bevétel pedig később. A tavalyihoz fogható forgalomra 2017-től számít a társaság.

Az idei recesszióban túlélő üzemmódba kapcsol a Duna Aszfalt, de nem építi le a kapacitásait, és nem tervez elbocsátásokat – fejtette ki Lehel –, a pénzügyi helyzetet a tavalyi eredmények terhére igyekeznek kezelni.

Bisnode

DUNA ASZFALT Kft. – az elmúlt évek árbevétele

Szerző: V. F. I.Original Article