Mikor sokk a sok pénzszórás?

„Égnek és földnek össze kell szakadnia” ahhoz, hogy Magyarország miniszterelnökének bizalma meginogjon Magyarország jegybankjának elnökében – nyilatkozta a Népszabadságnak Orbán Viktor . Égszakadás nincs, s földindulás se. „Csupán” attól zeng Magyarország, hogy a jegybank közpénzből létrehozott, közpénzt kezelő alapítványai miként szórják a közpénzt haveroknak, rokonoknak, a brancsba tartozóknak. Csak a közbizalom omlik-omlott össze, amely pedig alapja lenne egy stabil társadalomnak, versenyképes gazdaságnak. A lelki jólétnek. A jó közérzetnek. Az itt maradásnak. A derűlátásnak.

A cikk a hirdetés után folytatódik Elképesztő részletek kerülnek nyilvánosságra, amelyeknek a töredéke is elég lenne egy normálisan működő demokratikus országban, hogy a közpénzek elköltését ellenőrző-felügyelő sok szerv – Állami Számvevőszék, ügyészség, felügyelőbizottságok, közbeszerzési hatóság vagy talán egy egészen más szervezet vagy akár mindegyik – hanyatt-homlok rohanva vizsgálatba kezdjen, hogy megnyugtassa a nyilvánosságot: a közpénznek, a közvagyonnak van őre, gazdája. Valójában még azt sem vizsgálta senki, hogy törvényesen jöttek-e létre ezek az alapítványok. Több ismert jogász, közgazdász – köztük az MNB felügyelőbizottságának korábbi tagja, Róna Péter – ugyanis azt mondja, ezek az alapítványok létre sem jöhettek volna.

Az MNB csak azon bevételét fordíthatta volna ilyen célra, amelyet bírságokból, tagdíjakból vagy például a látogatóktól származó bevételekből szedett össze, ami úgy 4-5 milliárdra rúgott tavaly. Az árfolyamváltozásokból eredő haszon a költségvetést illetné meg. Mint ahogy az ilyen veszteséget is a költségvetésnek kell megfizetnie.

A hat Pallas Athéné-alapítványt Magyarország jegybankjának nyereségéből – tehát közpénzből – 260 milliárddal ruházták fel. Amikor 2014-ben a Vs.hu az alapítványok gazdálkodásáról kérdezte Matolcsy György öt, a jegybankelnök kijelentette: az alapítványi tőkét nem, csak annak hozamát lehet az alapítványi célokra felhasználni. Az alapító szabályzatok azonban ennél nagyvonalúbbak, lazábban kezelik a pénzköltést. Így talán a pénzszórással nem is sértik saját alapszabályukat. Csak a közerkölcsöt meg a közpénzek felhasználására vonatkozó szabályokat. Erre meg nem gondoltak. Azt hitték, a pénz már az övék. Vagy…? Matolcsy azt is állította még 2014-ben, hogy az alapítványok tartósan csak magyar állampapírban tarthatják az alapítványi tőkét… Nem így van. Meg azt is mondta, hogy az MNB munkavállalói, ha alapítványi tisztségviselők, nem vehetnek fel tiszteletdíjat az alapítványtól. Felvesznek. Vagyis Matolcsy nem bontotta ki az igazság minden részletét.

A Transparency International (TI) Magyarország Alapítvány viszont szeretné tudni a részleteket is. Felkérte hát a közbeszerzési hatóság elnökét, hogy kezdeményezze a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását az MNB alapítványainak ügyében. Már az Alkotmánybíróság is megerősítette azt, ami józan ésszel is világos volt: a közpénz az közpénz marad akkor is, ha alapítványokba kiszervezve próbálják magánosítani. Közpénzből csak közbeszerzési eljárással lehet bizonyos összeghatáron felül költeni. Ez elmaradt… Vagyis sorozatos jogsértésről van szó. Ez azonban kevés ahhoz, hogy Magyarország miniszterelnökének bizalma megrendüljön a jegybankelnökben. Ő tudja, miért.

Kívülről nézve ez nagyon is sok. Túl sok ahhoz, hogy következmények nélkül maradjon. A TI magyar igazgatója az év elején a Korrupciós Észlelési Indexet ismertetve azt mondta: „Magyarországon a korrupció központosított formája épült ki és vált rendszerszerűvé […], a magyarországi korrupció fontos eleme a közpénzek magánpénzzé alakítása jogi eszközökkel.” Valami ilyesmi történik a jegybank alapítványainál. Csak „beleköpött” a levesbe az Alkotmánybíróság és az ezt követő kényszerű nyilvánosság.

És most ország-világ látja: így szórják el a közpénzt. Ha valaki minden gyanús költést összeszámolna – s ez most talán a demagógia helye –, könnyen kiderülne, lenne pénz oktatásra, egészségügyre. Egyre világosabb, hogy miért nincs. Az „égnek és földnek össze kell szakadnia”. Most már tényleg.Mikor sokk a sok pénzszórás?

Több ismert jogász, közgazdász – köztük az MNB felügyelőbizottságának korábbi tagja, Róna Péter – ugyanis azt mondja, ezek az alapítványok létre sem jöhettek volna. Az MNB csak azon bevételét fordíthatta volna ilyen célra, amelyet bírságokból, tagdíjakból vagy például a látogatóktól származó bevételekből szedett össze, ami úgy 4-5 milliárdra rúgott tavaly. Az árfolyamváltozásokból eredő haszon a költségvetést illetné meg. Mint ahogy az ilyen veszteséget is a költségvetésnek kell megfizetnie.

Kívülről nézve ez nagyon is sok. Túl sok ahhoz, hogy következmények nélkül maradjon. A TI magyar igazgatója az év elején a Korrupciós Észlelési Indexet ismertetve azt mondta: „Magyarországon a korrupció központosított formája épült ki és vált rendszerszerűvé […], a magyarországi korrupció fontos eleme a közpénzek magánpénzzé alakítása jogi eszközökkel.” Valami ilyesmi történik a jegybank alapítványainál. Csak „beleköpött” a levesbe az Alkotmánybíróság és az ezt követő kényszerű nyilvánosság.
És most ország-világ látja: így szórják el a közpénzt. Ha valaki minden gyanús költést összeszámolna – s ez most talán a demagógia helye –, könnyen kiderülne, lenne pénz oktatásra, egészségügyre. Egyre világosabb, hogy miért nincs. Az „égnek és földnek össze kell szakadnia”. Most már tényleg.

Szerző: Kocsi Ilona, a Világgazdaság főmunkatársaOriginal Article