Esküvőjére készült a stúdióban meghalt riporter

A Tények volt riporterét, aki nemrég a Juhász Péter-ügy miatt azonnali hatállyal távozott a TV2-től, a helyszínen próbálták újraéleszteni kollégái, szívmasszázst alkalmaztak, majd rohammentővel vitték kórházba, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életét. Tibor alig öt napja dolgozott a csatornánál, éppen egy hete ő maga mesélte boldogan lapunk egyik munkatársának, mennyire örül, hogy sikerült elhelyezkednie, és mennyire hálás azért, hogy a kilépése óta milyen sokan támogatták.

– Több ajánlatot is kaptam, miután felmondtam. Hétfőtől kezdek az új munkahelyemen, a szakmában maradok, riporterként fogok dolgozni. Azt azonban nemrég, teljesen véletlenül tudtam meg, hogy ezt Vujity

Tvrtkónak is köszönhetem, aki önzetlenül, csak azért, mert barátok vagyunk, beajánlott. Nagyon hálás vagyok neki, hogy így kiállt mellettem – árulta el akkor Tibor, aki azonban új munkája gyümölcsét és az azért járó megbecsülést már nem élvezhette: péntek délután végleg eltávozott az élők sorából.

– Az ATV mély megrendüléssel erősíti meg a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint pénteken munkavégzés közben váratlanul rosszul lett, majd nem sokkal később elhunyt az ATV csapatához hétfőn csatlakozott kollégánk, Szabó Tibor. Tibor a TV2 Tényektől igazolt az ATV-hez, ahol hétfőn állt munkába. Emberi és szakmai hozzáállásával néhány nap alatt kivívta a közösség tiszteletét és szeretetét. Az ATV osztozik Tibor szeretteinek gyászában – áll a csatorna közleményben.

ATV székháza / Fotó: MTVA-Róka László

A Blikk úgy tudja, a 44 éves fiatalember az esküvőjére készült, és a Tényekben lévő munkája miatt megélt támadások okozta lelki sérülései is lassan gyógyultak. Mint ismert, nemrég Juhász Péter ellen indított hadjáratot a TV2, és több portál is cikkezett arról, hogy Szabó – még a TV2 munkatár­saként – részt vett a riportok készítésében. A botrány kirobbanása után azonban felmondott, úgy tudjuk, a TV2-t azért hagyta ott, mert úgy érezte, a Juhász Péterrel kapcsolatos eset után nincs maradása a csatornánál: nem értett egyet a szerkesztési elvekkel.