Két EB jeggyel lepte meg a helyüket átadókat az idős férfi

Nagyon ötletes akcióra készült a Sky Sports szakértője és kommentátora, Chris Kamara a Carlsberg segítségével! A férfit jelentősen elmaszkírozták, hogy egy 80 év körüli idős úr látszatát keltsék, majd így szállt metróra. A tömött járművön sétálva azt várta, hogy valaki felajánlja-e neki a helyét.

Néhányan ezt meg is tették és a kedvesség nem is volt viszonzatlan: amikor valaki átadta az ülőhelyét, Kamara nem sokkal később megjelent előtte és az egész metró szeme láttára adott át neki két jegyet az idei Európa-bajnokságra. Az érintettek szinte sokkos állapotban, hitetlenkedve néztek az ismert kommentátorra, a közönség pedig verhette a fejét a falba, hogy miért nem volt figyelmesebb.

Nézze meg a Carlsberg és Chris Kamara közös akcióját!

„Fantasztikus élmény volt ezzel a csapattal dolgozni és megajándékozni ezeket a csodás embereket. Angliának jó esélyei vannak az EB-n és az egész nemzet a csapat mögött áll.”- mondta Chris Kamara

Paul Morris, a Carlsberg szponzorációs menedzsere így nyilatkozott:

„Az Euro 2016 hivatalos söreként és az angol válogatott szponzoraként nagyon boldogok vagyunk, hogy együtt dolgozhattunk „Kammyval” és ezzel a kampánnyal talán elérhetjük azt is, hogy az emberek mutassanak több tiszteletet egymás iránt és legyenek kedvesebbek. Ez volt az első abból az akciósorozatból, amivel szeretnénk megjutalmazni a szurkolóinkat.”

Azok számára tehát, akik esetleg a közeljövőben Londonban járnak: jó lesz nyitott szemmel közlekedni a metróban.