Busásan biztosított MNB-alapítványi vezetők

Komolyan ügyelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott fél tucat Pallas Athéné Alapítvány közül három is arra, hogy ha kiderülne, valamelyik vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsága tagja személyesen is felelős egy olyan kárért, amelyet az alapítvány okoz, biztonságban maradjon az illető személyes vagyona. A Domus Animae, a Domus Scientiae és a Domus Innovationis ugyanis szokatlanul magas, 9,85–12,9 millió forint éves díjért kötött felelősségbiztosítást az AIG biztosítónál – derül ki a múlt pénteken nyilvánosságra hozott adatokból.

A cikk a hirdetés után folytatódik Érdekes, hogy csak e három alapítvány számolt be felelősségbiztosítás meglétéről. Ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a többiek ne kötöttek volna ilyet, legfeljebb csak nem 5 millió forint feletti összegűt, miután csak az utóbbi értéket meghaladó szerződéseik listáját tették közzé. Akárhogy történt is, szembetűnő, hogy a busásan bebiztosított alapítványi vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok között Matolcsy György jegybankelnök és az ő bizalmasai vannak. Ilyen az MNB-elnök helyetteséből az MKB Bank elnök-vezérigazgatójának megtett Balog Ádám, a régóta Matolcsy-bizalmas Nagy Róza, a Matolcsy György feleségének balatonakarattyai polgármesteri kampányát szervező Réfy Imre vagy a jegybankelnök doktori témavezetője, Lentner Csaba egykori MIÉP-es képviselő.

A vezetői felelősségbiztosítások (más néven D&O – directors and officers biztosítások) két évvel ezelőtt, az új Ptk. hatálybalépése után kaptak nagyobb visszhangot, azóta ugyanis a cégek vezetői magánvagyonukkal is felelhetnek a cégek által okozott károkért, ha bebizonyosodik a személyes felelősségük. Ezeket a biztosításokat főként a jelenlegi és jövőbeli igazgatókra, igazgatósági tagokra, illetve a felügyelőbizottságok tagjaira kötik. A biztosító a vezetők kötelezettségmulasztásának, hanyagságának, téves vagy félrevezető nyilatkozatának, illetve munkáltatóként elkövetett jogsértésének esetén térítheti a károkat.

A milliós nagyságrendű biztosítási díj azonban ritka: a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) egy nemrég publikált elemzésében arról írt, hogy a legtöbb vállalat évente 150–500 ezer forint közötti összegért biztosítja a vezetőit, ezért cserébe a biztosító 100 milliótól 200 millió forintig állja a károkat. A fent említett három alapítvány viszont nem néhány százezer, hanem 1,1–1,6 millió forint közötti összeget fizethetett egy-egy vezető biztosítására, így a biztosítási összeg is jóval nagyobb lehet. Szakértők szerint az sem kizárt, hogy a milliárd forintos nagyságrendet is eléri, de mindenképpen több száz millió forintig védi az alapítványi vezetők saját vagyonát, ha azok esetleg valamilyen kárt okoznak tisztségük betöltése közben.

Kizáró ok lehet a személyes haszonszerzés

Adódhatnak olyan esetek, amikor a biztosító sem fizet. A D&O-biztosítások például sosem terjedhetnek ki szakmai felelősségi károkra vagy olyan esetekre, amikor megállapítható a vezető személyes haszonszerzése, illetve az adott cselekmény bűncselekménynek, szándékos mulasztásnak vagy jogszabálysértésnek minősíthető.
Szerző: Herman Bernadett–Csabai KárolyOriginal Article